Szeretünk hinni abban, hogy ha igazán akarjuk, megváltoztathatjuk az életünket, vagy annak egy részét. Néhány hete már 2017-et írunk, azaz ha az emberek azon 58 %-ba tartozunk, akik tesznek újévi fogadalmat, akkor éppen igyekszünk valamit valahogy máshogy csinálni az életünkben.

Szeretünk hinni abban, hogy ha igazán akarjuk, megváltoztathatjuk az életünket, vagy annak egy részét. Néhány hete már 2017-et írunk, azaz ha az emberek azon 58 %-ba tartozunk, akik tesznek újévi fogadalmat, akkor éppen igyekszünk valamit valahogy máshogy csinálni az életünkben. Bár a statisztika alapján csak 8%-unk fog majd valóban kitartani emellett.*

A top10 fogadalom témában 9. helyezett a “pártalálás”. Ezen a területen fogadalmat nemcsak december 31-én teszünk, hanem akkor is, amikor véget ér egy kapcsolat. Olyankor gyakran megfogadjuk, hogy a következő más lesz. Ha a mi szűrünket tették ki, akkor könnyen lehet, hogy az ex-ünk által hiányoltakat utólag komolyan véve megfogadjuk, hogy a következőnél ezt a hibát már nem követjük el. Például jobban fogunk figyelni rá, vagy éppen aktívabbak leszünk vagy főzni fogunk, vagy részt veszünk a házimunkában, nem hanyagoljuk el magunkat, vagy éppen megpróbálunk majd jobb viszonyt kialakítani a társunk családjával, barátaival. Ha a másik oldalon vagyunk és mi vetettünk véget a kapcsolatnak, akkor megfogadjuk, hogy ilyen típust aztán soha többet nem választunk.

A fogadalom ellenére aztán az esetek többségében megint ugyanabban a cipőben találjuk magunkat. Kiderül, hogy új választottunk bár elsőre úgy tűnt más lesz, az elkerülni kívánt viselkedésben vagy tulajdonságban éppen olyan, mint az ex-ünk volt. Vagy magunkon vesszük észre, hogy a saját viselkedésünk visszatért a korábban megszokotthoz, esetleg még arra a felismerésre is jutottunk közben, hogy ha igazán szeret a másik, hát pont olyannak fogad el, amilyenek vagyunk. Az is gyakran fordul elő, hogy bár sikerül az új kritériumoknak megfelelő új part választanunk, de csalódottan tapasztaljuk, hogy valami mégsem stimmel. Például azt szerettük volna, hogy új társunk figyelmes legyen, majd döbbenten tapasztaljuk, hogy az őrületbe tud kergetni ezzel és nem értjük miért, hiszen pont erre vágytunk.

Miért történik ez? Mert nem véletlenül választunk olyan társat, vagy hagyjuk, hogy válasszon minket, amilyet. Ennek ugyan úgy megvan a története, akárcsak a viselkedésünknek. Nyilván senkit nem lep meg az, hogy párválasztásunkat a szülői minták, a családi történetünk erősen meghatározzák, hajlamosak vagyunk azonban elfelejteni, hogy ennek a csomagnak csak egy részére van tudatos rálátásunk. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy minden törekvésünk a változtatásra eleve kudarcra van ítélve és jobb, ha bele sem kezdünk, hanem egyszerűen csak annyit jelent, hogy ilyenkor többre van szükség egy erős elhatározásnál.

Nulladik lépésként érdemes tisztázni, hogy miért is akarunk változni. Tényleg fontos nekünk vagy mások elvárásának szeretnénk vele megfelelni? Nincs probléma azzal, ha mások inspirálnak fejlődésre, ha az bennem is megérett. Saját, belső motiváció nélküli másoknak szóló változás erőltetése általában megbosszulja magát.

Ha ezt tisztáztuk, akkor vizsgáljuk meg azt, amin változtatni szeretnénk. Változtatni könnyebb azon, amit ismerünk, sőt, lépjünk még egyet tovább, amit elfogadunk. Ez utóbbi elég ellentmondásosnak tűnhet. Egyrészt felmerül, hogy ha valamit elfogadok, akkor azt mégis miért akarnám megváltoztatni, ha pedig megváltoztatni akarom, minek fogadjam el? Az elfogadás ebben az esetben csak annyit jelent, hogy tudomásul vesszük, hogy jelenleg olyanok vagyunk éppen, amilyenek, magát a tényt, nem többet. Bagatellnek tűnhet ugyan, de ennek a lépésnek a kihagyása olyan léket vághat változásunk hajójában, hogy öröm lesz nézni, ahogy elsüllyed.

Következő feladat kitalálni, hogy mit szeretnénk ahelyett, amit éppen nem szeretünk. Ha ez túl általánosra sikerül (pl.: határozottabb leszek), az is nagyszerű, csak keressünk hozzá konkrét lépéseket, amiket megtehetünk (pl.: a következő randin nem ülök az étlap felett, mint egy sült hal, megvárva, hogy a másik rendeljen helyettem, hanem rábökök valamire, lesz, ami lesz). Ha magunktól nincs ötletünk, figyeljünk másokat, beszélgessünk, keressünk olyan mintát, ami tetszik, nézzük meg, mi az, amit hasznosítani tudnánk akár mi is. Ezek után már csak gyakorolni kell új szokásunkat. Járni sem egy nap alatt tanultunk meg, nincs más dolgunk, mint nem feladni.

Ezek a lépések így egyrészt túl sterilnek másrészt túl egyszerűnek tűnhetnek, mintha a változás annyi lenne, hogy 3 lépésben gondolkodom, majd ügyesen máshogy csinálom. Természetesen ez nem ilyen könnyed és egyszerű, sőt, mindenki életében vannak olyan területek, ahol ehhez érdemes segítséget is igénybe venni. Annak, ahogyan ma viselkedünk, gondolkodunk a világról, amilyenek vagyunk, hosszabb története van, ami évekre, évtizedekre nyúlik vissza, így a megváltoztatása sem megy egy pillanat alatt. Ez a rövid összefoglaló mindössze annyit jelent, hogy a statisztika ellenére változtatni a viselkedésünkön nem feltétlenül megugorhatatlan. Fogadjuk el, hogy nem szeretjük a változást, hogy így vagyunk összerakva. Lehet elvárni magunktól, hogy márpedig nekünk ez könnyen fog menni, és elég egy döntés, csak ne lepődjünk meg nagyon, ha mégsem, illetve ha így egyszerűen nem ment, ne gondoljuk, hogy ez lehetetlen. Inkább számítsunk rá, hogy ez nem fog magától menni, hogy ellenállásba ütközhetünk, készüljünk rá fel, és bátran használjuk a tudásunkat és kreativitásunkat (és mások tudását) magunk ellen magunkért.

*http://www.statisticbrain.com/new-years-resolution-statistics/


Pap Éva
pszichológus