Bátran vizsgálhatjuk, alakíthatjuk, formálhatjuk az ünnepünket olyanra, amiben jól érezzük magunkat, amitől ezek a napok mások lesznek, mint a hétköznapok. Nekünk mások.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nagyon bosszantó tud lenni, (ha igazán őszinte vagyok, akkor lehangoló), hogy november elején már tele vannak a boltok csokimikulásokkal, mindenhol felkerültek a karácsonyi díszek, árad a jingle bells és persze kinyitottak már az adventi vásárok is. Már novemberben. Egy hónap még járt volna.

Mit is látunk ilyenkor? Mindenki sürög-forog, készülődik, szép, idilli családok, egymás kezét fogó párok özönlik el az utcákat, a boltokat, keresik a megfelelő ajándékot egymásnak, a családnak, dekorálják az otthonukat, készülődnek. És akik egyedül sétálnak a forgatagban? Az ő arcukon is ott a boldog mosoly, biztos éppen a párjuknak szerzik be az ajándékot. A négy fal között sem sokkal jobb a helyzet, a karácsonymassza beszivárog ablakrésen, ajtó alatt, tv-n, interneten, és idén valahogy a médiából ömlő szirupos máz is valóságosnak tűnik. Ha szerencsések vagyunk, az exünk is boldog képeket posztol már új kapcsolatáról, ami azok alapján természetesen tökéletes és fahéj illatú. Mi meg gubbasztunk magunkban. A legtöbb, ami így várható az ünnepektől, a kötelező rokonlátogatásokkor a nyíltan sajnáló, vagy lesajnáló pillantások, megjegyzések és a kikerülhetetlen jótanácsok (és elvárások) áradata. Remek. És ha ez a hab a tortán, akkor a cseresznye rajta az, hogy az év végének egy leheletnyit végleges hangulata is van, mintha ez mostantól már örökkön-örökké így is maradna, és ez olyan, mint egy csontig hatoló jeges fuvallat, megfoghatatlan torokszorító érzés. Nehéz ilyenkor látni az ünnep többi arcát.

Az egyedüllét kérdését egy kicsit félretéve megvizsgálhatjuk például, hogy mit is jelent tulajdonképpen ez az ünnep nekünk. Hogy ez egyszerű? Korántsem az.

Bátran vizsgálhatjuk, alakíthatjuk, formálhatjuk az ünnepünket olyanra, amiben jól érezzük magunkat, amitől ezek a napok mások lesznek, mint a hétköznapok. Nekünk mások. És remek alkalom az idei ünnep, hogy kísérletezzünk, amit lehet, ki is próbáljunk az „új elemekből”. Ha jól érezzük magunkat tőle, azért, ha mégsem tetszik, adhat új ötleteket.

És mi köze mindennek a párkapcsolathoz? Mert ettől a társ hiánya még nem fog megoldódni. Valóban nem, és ezt az ünnepet különösen nem jó társ nélkül tölteni, de az biztosan nem hátrány, ha a saját életünkben addig is jól érezzük magunkat. Másrészt, ha tisztában vagyunk vele mi és miért fontos nekünk, hogyan érezzük jól magunkat, az segít, hogy tudjunk figyelni a másikra és ne a „kell”-jeink igazáért harcoljunk, hanem az igényeinket hangoljuk majd össze. Az egyeztetés valamilyen módja pedig elkerülhetetlen. Kevés az esély arra, hogy új párunk is pont ugyanolyan mintát kapott, mint mi, hogy neki is evidens, mint nekünk, hogy 24-én az estét csak kettesben töltjük, így elég lesz azon civakodni, másnap melyik család legyen majd az első. De ugye, nem rúgnánk fel egy ígéretes kapcsolatot csak azért, mert mondjuk ő nem úgy gondolja, hogy guba nélkül nincs karácsony vagy esetleg szeretne inkább elutazni az ünnepek alatt? Veszekedés helyett pedig talán kellemesebb feszültség figyelni a másik arcát, amikor bontogatja a csomagolópapírt, hogy vajon tetszik-e neki az ajándékunk.

És ha az ünnep előtt-alatt csinálunk egy ilyen nagytakarítást, újragondolást, akkor erről például beszélgethetünk azzal a szimpatikus idegennel, akivel összesorsolt a teszt, hogy ő mit gondol a témáról, mi az ő receptje, milyen vidám vagy vicces történetei vannak. Egy témának jó.


Pap Éva
pszichológus