4 különbség a fellángolás és a szerelem között
Írta: VagyokNeked Blog, Dátum: 2020-10-22 17:37:52, Rovat: Társkeresés Címkék: ismerkedés, párkapcsolat, párkeresés, szerelem, vagyokneked
Sokszor hajlamosak vagyunk egybemosni főleg a testünk kémiai reakcióin alapuló bódult, szinte már szerelmes állapotot a valódi szerelemmel. Talán ez a szerelem első látásra, de sajnos több veszélyt is tartogat a hirtelen jött fellángolás, és nem mindig lesz belőle valódi szerelem. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb különbségeket.
1. Idő függvénye
Míg a hirtelen jött érzések szinte rögtön hatalmába kerítik a testet, addig a szerelem egy sokkal lassabban kialakuló mély érzelem. A fellángolások hamar el is szoktak múlni, amint kiderülnek a kiszemelt partner árnyoldalai, amiket nem tud a szerelem mélysége elfogadtatni.
2. Túl a felszínen
Persze nagyon izgalmas olyan embert találni, akivel a kedvenc hobbiaidról, zenéidről stb. órákon át tudtok beszélgetni, és emiatt hajlamos leszel egyből beleesni a másikba. A szerelemhez viszont ez önmagában kevés. A szeretet képessé tesz arra, hogy sebezhető légy, és hogy meg tudd mutatni az igazi éned a felszínen túl.
3. Biztonságban lenni
Sokan a kapcsolatok elején folyton bizonytalanságban érzik magukat, amiért nem úgy, vagy nem akkor válaszol a partner. Egy kölcsönös szereteten alapuló kapcsolatban sosem kell átélned a bizonytalanságot, nyugodt leszel, mert tudod, hogy megbízhatsz benne.
4. Átgondoltabb érzések
Egy fellángolás mindig újdonságnak tűnik, mintha te is egy új emberré válnál ettől a mindent elsöprő érzéstől. Ez összeköthető a bizonytalanság érzésével, ami mindig adrenalinnal látja el a szervezeted, de ez egy idő után fárasztó lesz és kifulladsz. A szerelem a mélyebb érzésekről szól, ahol nem féltek kommunikálni egymással, és ahol nincsenek játszmák.